Volt egy hír mostanában, ami elég lehangoló, amennyiben tényleg ez az általános. Most ez a forrás, de több helyen is megjelent, hogy az UNICEF csinált egy kísérletet a Deák téren, miszerint ott hagytak egy babakocsit a zebra előtt, és raktak bele egy csecsemősírást lejátszó készüléket. Kb. ezerből mindössze hatan mentek oda megnézni, hogy mi is a helyzet (vagyis hatan néztek bele konkrétan a babakocsiba), ők kaptak is oklevelet.

Ez tényleg egy elég szomorú eredmény. Mindazonáltal valahol érthető talán. Annak is igaza van, aki azt mondja, hogy ez a tuskóság netovábbja, hogy egy síró gyereket is képesek otthagyni az emberek, és annak is, aki azt mondja, hogy nem olyan rosszak az emberek, mint amilyennek ez a kísérlet mutatja őket, csak a helyzet volt elég fura, vagy alapból bennünk van a gyanakvás. Én részemről sose hallottam még arról, hogy egy anya/a szülők úgy akartak volna megválni a kisgyerektől, hogy fényes nappal otthagyták a város közepén a legforgalmasabb utcán. Ahol mindenki látja, hogy ő az a galád, aki megszabadul tőle? (Még akkor is, ha a szíve szakad bele, és a szükség viszi rá.) Sokan írták, hogy ilyenkor azért az az alapgondolat, hogy a szülő is ott van a közelben. Jó, nyilván normális szülő max igen kis mértékben távolodna el és minimális időre, de még ez sem, tehát ezt látni kellett volna. Viszont az ilyen valószerűtlen dolgok, mint egy gyereksírástól hangos babakocsi (ahol nem látjuk a gyereket első ránézésre!) az átverős műsorokban szoktak előjönni, amiből valószínűleg többet látott az ország, mint a "Mit tegyünk, ha bajba jutott emberen kell segítenünk az utcán?" műsorokból. Vagy mit hallunk még mostanában sokat? Kocsiba rejtett pokolgép, nyílt utcán robbantott, illetve a másik véglet, amikor valaki segíteni akar, és őt mószerolják be valamiért. Ebben a cikkben is hoz példát az író, valamint arra is, hogy az ellenpólus is létezik: a kiscicákon segítettek.

Ilyenkor az embernek a legnehezebb saját magán ítélkeznie. Én nem is tudom magam hova tenni. Valószínűleg az önzőbbik végéhez vagyok közelebb. Nem szoktam aprót adni (főleg ha nekem sincs - és egyébként is, én úgy érzem, amíg édesanyám nehéz munkával keresi a pénzt a családnak, hogy tudjunk enni, mosni, stb., addig bármilyen pénznek maradjon legalább családhoz közeli haszna, hogy ha már értünk töri magát, akkor értünk legyen annak a pénznek foganatja). Ugyanígy nem veszek képeslapot a beteg gyerekek javára. Nem hívok fel segélyvonalakat. Mert nem tudom, hogy hova megy a pénz. Ha evidens, hogy baj van, megpróbálok segíteni. Volt, hogy én kerítettem helyet egy idősebb nőnek a buszon, mert szédült (bár erősködött, hogy de nem kell, én azért megkértem egy ifiurat, hogy ugyanmár). Mondjuk zavart is, hogy szó nélkül rám dőlt, de aztán legalább szólt, hogy gáz van. Ilyenkor segítesz. Egy szaktársam fogalmazásos órára azt a sztoriját írta le, hogy segítettek egy cukorbeteg embernek egy parkban, akire mindenki azt hitte, hogy részeg. Barátom mesélte, hogy az apja egyszer a várban kihívta egy hajléktalanhoz a mentőket, mert tél volt, és hogy ne fagyjon már meg szerencsétlen. Barátom segített nemrég egy idős nőnek, aki elesett, mások viszont csak otthagyták. De van sok hétköznapi példa is, amik ugyan apróságok, de azért számítanak: nem csukják be előtted az ajtót az egyetemen/boltban, elszórod a pénzt, de felveszik és visszaadják, leesik a kabátod és utánad viszik, a kóbor állatoknak raknak ki kaját és vizet az újságosbódé mellé, saját maguktól megvonva az ennivalót a környékbeli éhező állatoknak viszik a kaját, betörik az ajtót is, ha az idős bácsi rosszul van bent a lakásban, adnak zöldséget-gyümölcsöt-húst (persze háztájit), ami éppen van, az ismerősöknek, családnak, a drága aszalt barackból egy jó marékkal a kezedbe nyomnak, mert attól lesz majd erős a baba (egyszer :)), az idős néninek leszedik a nehéz cókmókját a hévről, átadják a helyet, és még sok-sok minden más, aminek nyilván az ellenkezője is létezik, de soha nem csak az egyik kizárólagos.

Ahhoz képest, hogy az emberek hozzászoktak, hogy átverik őket, még mindig nem halt ki az emberség. És ez valószínűleg fontosabb, mint egy több mint fura kísérlet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.