Nem voltam túl aktív mostanában, de sokat dolgozom, és ha épp nem mászkálok valahol, akkor leginkább csak alszom. Fárasztó a munka, de kell. Kell, mert abból lesz a pénz. Csak sajnos ez diákmunka, amit nem csinálhatok örökké.

Most felvettek ugyan mesterképzésre, de nem tudom, akarok-e élni vele. Az a baj, hogy ha még a hallgatói szerződés nem lenne, akkor is lekötne két évre. Tudnám mellette folytatni a munkát, de akkor nem marad erőm és időm arra, hogy szakmát is tanuljak mellé. Plusz tanulás mellett nem lehet annyit dolgozni, hogy elég pénz legyen mondjuk egy OKJ tanfolyamra. A sima angol mesterdiploma meg hát... Munkaerőpiaci szempontból nem egy pótolhatatlan érték. Viszont ha nem megyek egyetemre, ugrott a diákigazolvány, a diákmunka és a tb. Ha nem találok állandó munkát, az gáz. Az igencsak gáz. Munkalehetőség van, de a "szakirányú végzettség" és az "x év tapasztalat" (x>=2) állandó, visszatérő elem szinte mindben. Próbálkozom, de sajnos nem egyszerű. Szakma kell hozzá, de hogy azt tudjak tanulni, ahhoz meg munka, hogy legyen rá pénzem. Hát ez ördögi kör. Nem, kölcsönben, hitelben nem gondolkozom. Rövid távon az a könnyebb megoldás, de szvsz hosszú távon nem kifizetődő.

Külföldre is lehet menni, de nehéz elindulni pl szállás szempontjából. Ahhoz is kell kezdőtőke, és hát még így, hogy szinte egész hónapban csak dolgozom, így se lesz talán még minimálbér se a fizetés. Diákmunkához képest persze nagyon jó így is, de egy ismerős mondta, hogy ő kb tíz éve is 500 ft-os órabérért dolgozott diákmunkásként, és azóta azért többszörösére nőttek az árak. 

Kezdem megérteni a hozzám hasonló korú fiatalokat, nem csak itt, egész Európában. Ahhoz képest, hogy csökken a népesség, még így sincs sok lehetőség a fiataloknak. Persze van mindig, aki megtalálja a számítását, de többen vannak, akik nem. Azért tőlünk északra és nyugatra valamivel (még) jobb a helyzet. Van, aki már kiment, de többektől hallom, Svédország, Olaszország, Anglia, csak így kapásból ezek a célországok. Ja, meg Németország, Spanyolország és Finnország (na oda én is mennék - Haluan mennä Suomeen :)). Tyű, de sok. És nem egyesével indulnak neki... És nem is azért, mert annyira utálják a hazájukat, nem egy közülük olyan, akinek ez az ország tényleg fontos. Azt mondjuk nem vagyok képes megragadni, hogy amikor azt mondják, az embereket lehet utálni, de az országot ne, akkor mégis mire gondolnak? Házak, föld, hegyek, folyók, azok mindenhol vannak (na jó, nem feltétlen mind egyszerre). Történelem? Régen elmúlt. Ami itt dicsőség, az már majd' mind több, mint száz éves, és perpill annyira jelentéktelenek vagyunk, hogy ezzel már nem érdemes példálózni. Nyelv? Nézegetem az álláshirdetéseket. Tízből minimum nyolc esetben nem tudják helyesen leírni azt a szót, hogy áru. Olvasok kommenteket. Tízből kilenc esetben az igekötőt nem írják egybe az igével, pedig nem választódik szét ("megcsinálni" helyett van "meg csinálni", nem ékelődik közbe semmi). Kultúra? A gagyi kínai matyóhímzés a turistáknak, meg a lehetetlen árak is mellé? Az emberek meg olyanok, amilyenek. Vannak kedvesek. Vannak okosak, ügyesek. Rendesek. De olyan sok az igénytelen, bunkó, nemtörődöm, még több, aki keserű és mindenbe belefáradt. Az ország egy mocsár, lassan fojtja meg az embert, nem mozdul semerre, csak szép lassan elsüllyed benne minden.

Furcsa, hogy a diplomaosztómon gondoltam bele először igazán, hogy mit is jelent ma nekünk a Himnusz. Most énekeltem igazán életemben először, mert most őszintén át tudtam érezni a sorait. Általában csak képmutatásnak érzem, ezért inkább csendben végigállom, de most sajnos végképp szomorú valósággá vált.

"Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!"

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.